A hegyek ölelésében feküdt egy apró falu, ami egykor boldog és barátságos hely volt, ahol az emberek szívesen segítettek egymásnak. A falusiak között mindig volt idő egy kedves szóra, egy mosolyra, és ha valakinek segítségre volt szüksége, biztosan akadt, aki mellé állt. A templom körüli piacon mindig nevetéstől volt hangos a levegő, és az emberek szívét melegség töltötte el.
Az idők során azonban a falu felett mintha sötét felhő gyülekezett volna. Egy hirtelen jött gazdasági válság miatt a falusiak közül sokan elveszítették a munkájukat, a termésük pedig megsemmisült egy szokatlan jégeső miatt. A napi gondok, az anyagi nehézségek és a téli hideg lassan megkeserítették az emberek lelkét. A nevetés elhalkult, és a barátság helyét az idegesség és az elzárkózás vette át.
A faluban élt Levente, egy fiatal árva, aki a gyermekkorát még a boldog időkben töltötte, ő volt a szülei szeme fénye, nagyon szerették egymást. Tizenhárom éves volt, amikor egy kőomlás maga alá temette a családjukat. Sajnos csak őt tudták megmenteni az oda siető falusiak. Miután örökre elveszítette a szüleit, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Segített a péknek hajnalban kenyeret dagasztani, télen lapátolt a falusiak udvarában, nyáron pedig a környék gazdáinak segített a termések betakarításában. Munkáját mindig szorgalommal végezte, és soha nem panaszkodott, még akkor sem, ha hidegben és rossz ruhában kellett dolgoznia. Soha nem látták sírni, soha nem hallották panaszkodni. Magányában sokszor álmodozott arról, hogy a faluba visszatér a gondtalan vidámság. Titokban azt remélte, hogy egyszer majd módja lesz segíteni a falun és akkor a szülei is büszkék lesznek rá az égben. Szerényen, de büszkén élt, szívében mégis ott volt a vágy, hogy valami többet tegyen.
A falu egykori boldogsága utáni éhség mindig ott mardosta a lelkét. Ismerte jól a falusiakat, emlékezett mindenkinek a jobbik énjére a boldogabb időkből. Tudta, hogy az a valódi énjük, nem ez a mostani keserűség, befelé fordulás, morcosság.
Egy hideg decemberi éjszakán Levente furcsa álmot látott. A falu szélén álló kiszáradt óriástölgy életre kelt előtte, és lassú, de erőteljes hangon megszólalt: „Gyökereim között egy bűvös erejű aranyrög rejtőzik. Ha azt akarod, hogy a falu újra boldog legyen, keresd meg, és vidd el a harangöntőhöz. Ő rá fog jönni hogyan használja mindenki javára.”
Az álom annyira valóságosnak tűnt, hogy Levente reggel elszánta magát, és elment az óriástölgyhöz. A fa gyökerei között egy kis ásóval kezdett kutatni. Alig pár perc múltán fényes villanást látott: egy gyönyörű aranyrög került elő. Ahogy a nap sugarai megcsillantak rajta, Levente szinte megdermedt a látványtól. Tudta, hogy az álom nem lehetett véletlen, és ez a kincs valóban különleges.
Levente tépelődni kezdett magában,elképzelte, hogy ez az arany hogyan oldhatná meg a gondjait. Vehetne az árából meleg kabátot, cipőt, és talán még egy jobb életet is kezdhetne. Az álom szavai, viszont arra intették, hogy az aranyat a harangöntőnek kell elvinnie, hogy mindenki javát szolgálja. Felidézte a falu egykori vidámságát, és úgy érezte, hogy ez a kincs nem lehet csupán az övé.
Hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy az álmát követi. Elindult a harangöntőhöz, aki a falu szélén élt, magányosan dolgozva a harangokon.
A harangöntő meglepődött, amikor Levente átadta neki az aranyrögöt, és elmesélte az álmát. A mester sokáig gondolkodott, mit tegyen a kinccsel. Hiszen ha felosztaná egyenlően, igazságosan a falu lakói között, akkor olyan kevés jutna mindenkinek, hogy az senkin sem segítene.
Tízszer is elmondatta Leventével az álmát, hogy szóról szóra mit mondott a bölcs, öreg fa. Egész nap törte a fejét, hogy megfejtse miben áll az aranyrög bűvös ereje, hiszen csak a pénzbeli értékét nem lehet az egész falu javára fordítani, ahhoz nem elég nagy.
Tanácstalanul járkált a műhelyében és az udvaron körbe körbe, hátha eszébe jut valami. Könnyedén dobálta egyik tenyeréből a másikba és vissza az aranyrögöt, várva, hogy az valahogy elárulja neki a titkát. Órák teltek így el míg a kutyája és egy idegen kandúr olyan vad ordítással ugrott egymásnak, hogy ijedtében elejtette az aranyrögöt ami egy réz darabra esett. Olyan hangot adott, amit még ez a harangöntésben megőszült mester sem hallott. A világ legédesebb, legtisztább csengése volt és hosszan szólt, mintha maga a tiszta szeretet zengene.
A kutyája és az idegen kandúr azonnal abbahagyta a harcot és barátságosan egymáshoz dörgölőztek. A harangöntő hosszan nézte ahogy összebújnak, ugrálnak, vidáman játszanak. Azután észrevette, hogy Levente a kerítésnek támaszkodva tátott szájjal nézi a kutya és a kandúr hirtelen barátságát. Gyere csak be fiam, mondta az öreg harangöntő.
Levente szíve nagyot dobbant! Olyan régen nem szólított senki fiamnak! Melegség járta át a szívét. Mondd csak fiam mit látsz és szerinted ez mit jelent? Levente gondolkodott egy kicsit és azt mondta: a harcot legyőzte a béke, a gyűlöletet a szeretet, a rosszat a jó. Ez lenne az aranyrög bűvös ereje? Hogyan lehetne elérni, hogy a faluban is mindenkiből a régi jó énje jöjjön elő? Hogyan hallhatná mindenki ezt a hangot ami a kutyát és a macskát összebékítette? Az öreg forgatta, nézegette az aranyrögöt. Ez pont annyi arany, hogy egy csengettyűt csinálhatok belőle. Ha szép lesz a hangja, akkor kiakasztjuk a karácsonyi vásár kapujára, ott mindenki átmegy és hallhatja a hangját.
Már csak négy nap volt karácsonyig, az öreg reggeltől estig dolgozott, hogy időben elkészüljön, Levente pedig mindenben segített neki, amiben csak tudott, csodálta ahogy a mester minden figyelmét, tudását, szívét-lelkét beleadta a munkába.
Végül gyönyörű csengettyű lett, az öreg még belevésett egy feliratot, majd leült és így szólt Leventéhez. Fiam, a bölcs, öreg fa nem véletlenül választott téged. A faluban te szorultál volna rá legjobban, hogy magadnak tartsd meg az aranyat, de te mégis elhoztad hozzám. Becsületes voltál, hogy teljesítetted a fa kérését és jószívű, hogy az egész falu javát választottad a magadé helyett. Megérdemled, hogy te szólaltasd meg először.
Levente tisztelettel és bizalommal vette kezébe a csengettyűt, majd óvatosan megrázta. A hangja földöntúlian szépen zengett, átjárta a fiú minden porcikáját, hirtelen úgy érezte, hogy csak a szép és jó dolgok számítanak és minden rossz lepereg majd róla. Csodálatosan érezte magát.
Amikor a csengettyűt felakasztották a karácsonyi vásár kapujára a szellő rörtön megszólaltatta. A falusiak mind hallották a hangját, és valami megváltozott bennük. Gáspár, a pék, aki gyakran zsörtölődött az ügyetlen segédek miatt, most kenyeret adott a rászorulóknak. Anna, a varrónő, aki korábban magas árakat szabott, meleg ruhát készített a szegényeknek. Péter, a kovács, aki másnapos hangulatában gyakran morcos volt, most segített a szomszédoknak. Mónika, a boltos, aki addig alig mosolygott, most vidáman fogadta a vásárlókat.
Az emberek mind észrevették a változást magukon és a többieken is. Visszatért a jókedv, a kedvesség és az egymással való törődés. Mikor az emberek megtudták, hogy a karácsonyi aranycsengettyű hozta elő újra a jobbik énjüket, megköszönték Leventének és a harangöntőnek amit az egész faluért tettek. Hálásak voltak, de valaki aggódva megkérdezte, hogy mi lesz karácsony után? Mi lesz, ha visszatér a rosszkedv? A harangöntő azt mondta mássz fel a kapura és olvasd el mi van a csengettyűbe vésve. Meg is tette és mikor lemászott a többiek kérdő tekintetét látva hangosan kimondta: Gondolkodj szeretettel, cselekedj helyesen!
Látjátok, ha ezt mindenhova kiírjátok, akkor sosem fogjátok elfelejteni, hogy mindig választhattok a haragos indulatok és a szeretet között. Ha így tesztek, akkor egész évben lehet karácsony és boldogság.
A mester átölelte Levente vállát és azt mondta, gyere fiam menjünk haza.. A mester befogadta a fiút, aki kitanulta a harangöntés mesterségét. A csengettyű minden karácsonykor a vásár kapujában fogadta a vendégeket akik egyre többen jöttek megnézni, hogy tényleg létezik-e és tényleg olyan csodálatos hely-e az a falu, ahol egész évben karácsony van. Akik itt jártak és megtapasztalták a szeretetet, hazavitték magukkal és vittek egy kis táblát is mert mindannyian kaptak egyet a falu lakóitól.
A táblán ez állt: Gondolkodj szeretettel, cselekedj helyesen!